Ősz van, lágy fuvallat
hordozza az elmúlást
levelek lehullanak
a földön porladnak
A feledés illata
érződik alatta
ott van hasztalan
ott lelhet nyugalmat
Gyászos tekintetek
arcukon könnytenger
érzem engem figyelnek
csillogó szemekkel
Csak állnak körben
bánatuk hull a földre
nem láthatnak többet
siratják jövőmet
Te is velük együtt sírsz majd
csak fekszem a nyírkos sírban
szemhéjam nyugalomra zárva
mosolyod lelkembe zártam
Üveges, halott szemmel is látlak
hideg szívvel, távolról csodállak
így őrzöm emléked
némán, sötétben