Ősz van, lágy fuvallat
hordozza az elmúlást
levelek lehullanak
a földön porladnak

A feledés illata
érződik alatta
ott van hasztalan
ott lelhet nyugalmat

Gyászos tekintetek
arcukon könnytenger
érzem engem figyelnek
csillogó szemekkel

Csak állnak körben
bánatuk hull a földre
nem láthatnak többet
siratják jövőmet

Te is velük együtt sírsz majd
csak fekszem a nyírkos sírban
szemhéjam nyugalomra zárva
mosolyod lelkembe zártam

Üveges, halott szemmel is látlak
hideg szívvel, távolról csodállak
így őrzöm emléked
némán, sötétben

Megosztás a facebookon