A nő csak nő,kezdettől fogva
szellemünk, mely testünk foglya
minden nő az,s nincs udvarhölgy
kesernyés illatot áraszt a völgy

látszólag virágok nyílnak
csábítva magukhoz hívnak
de érzem bennük a hamisságot
kioltva szívemben a világosságot

áltatás, hazug ábrándképek
felélesztve halott emlékek
kínok között éledő plátói szerelem
boldogság helyét kitöltö gyötrelem

újabb sebeket ejtenek bennem
egyre nehezebb levegőt vennem
érzéseim okozzák végső vesztem
elrothadt, mit valaha is élveztem

erkölcs ruháit magukról levetve
pásztázó férfi szemeken nevetve
nem az a kor, nincs több udvarhölgy
értük hullt minden véres könny

Megsárgult papíron
kopott színű írás
ott lapul a síron
hiába a sírás

Rajta minden érzés
mi belülről emésztett,
éltetett, halálba rántott
várt már rám az enyészet

Fejfámon egy üres kép
melyen csak egy bánatos arc
üresen a messzibe néz
tudtam, véget ért e harc

Megfakult emlékké válok
de néha még köztetek járok
porrá leszek, miután szétmállok
csak rémálom volt?s hazavártok

Emlékezet ködébe veszve
az élet megy tovább nélkülem
elmúltam, eltűnök messze
időn, téren át száműzve

Feledés tengerén evezve
utam boldogsággal kövezve
sorsom kezembe vettem
s életemnek véget vetettem

Fűszálak indulnak növésnek
virágok nyílnak a szellőnek
bogarak másznak,döngicsélnek
hirdetik a tavaszt elsőnek

Nap Urunk mosolyog le ránk
áldása érkezik hozzánk
tenyerével simogatja orcánk
újra születik a régi románc

Lerázva rólunk a fagyott lánc
kezdődhet a rituális tánc
hisz elmúlt a rideg ármány
elűztük a tél sötét árnyát

A világ bontja már szárnyát
a szabadság szelének
dicsőítve szent Földanyát
felzengő tavasz ének

Győzhetetlen természet
mely mindig újjáéled
szívekben reményt ébreszt
már nincsen mitől félned

Érzés, állapot, melyet senki sem ért
majd a tettet, mint egy őrült vezért
mélyen rejtett válaszok, arra hogy miért
s amit mindenki sejthet, tettem akiért,

Jövőmet adtam kezébe, de neki semmit se ért
szoba sarka nekem az új élettér
nagy folyókból így lesz apró ér
morzsa most csak, az egykori kenyér
harcos voltam, ki kegyelmet kért

Szenvedve élek még,de már ELÉG!
szellemem talán majd a pokolban ég
emléked nem tudom feledni rég
döntöttem,
szabadíts meg,
éjsötét vég

Ujjaim közt kifolyik a remény
bensőmben kialszik immár a fény
ritmusra szökik belőlem a vér
időm elmúlt, végre véget ért
testem jég, s gyönyörű hófehér
felszállok az égig, vár a messzeség
lelkem meggyötört,s most nyugodni tér

Haldoklás sóhaját hozza a szél
csend öleli a tájat, nem beszél
lélegzetvétel is fáj, megakad
mi az élethez kötött, elszakad

Elmúlás színeibe öltöznek a fák
barna,bordó, aranysárga
természet szellemei s Földanyánk
megpihen, mély álomba zárva

Viharok tépik a megmaradt koronát
utolsó ékköveit szerteszét hordják
kietlen, holt vidékké változtatják
megnyúzva az élő erdőt, elragadják

Esővel siratják komor fellegek
nyitott sírjaikból büszkén merednek
csupaszon, szikáran figyelnek
várva a fagyot, a kegyetlent

Nem kell pénz, se csokitojás
Ostara-t ünnepel aki pogány
áldott eső hullik rátok
termékennyé ettől váltok
neked kell dönteni
szabad-e önteni?