Haldoklás sóhaját hozza a szél
csend öleli a tájat, nem beszél
lélegzetvétel is fáj, megakad
mi az élethez kötött, elszakad

Elmúlás színeibe öltöznek a fák
barna,bordó, aranysárga
természet szellemei s Földanyánk
megpihen, mély álomba zárva

Viharok tépik a megmaradt koronát
utolsó ékköveit szerteszét hordják
kietlen, holt vidékké változtatják
megnyúzva az élő erdőt, elragadják

Esővel siratják komor fellegek
nyitott sírjaikból büszkén merednek
csupaszon, szikáran figyelnek
várva a fagyot, a kegyetlent

Megosztás a facebookon