Nyugodj Békében Legjobb Barátom!

A harcban hátrahagyva
magamban maradva
sújtott a gyász
melyre nincs vígasztalás

Síró hangon szól édesapád
éjjel a Pilisben találtak rád
nem volt visszaút
felborult a világ
odafentről figyelsz
vigyázol rám

Bajtársam voltál a kezdetektől
támasz voltál ha az kellett
s tanár, ki okít,ki megértő
most csak üresség tátong bennem
senki be nem tölti helyedet
nem feledem emlékedet
a pótolhatatlan Barát
ki tűzbe tette értem karját
s most földi maradékát
egy kődoboz őrzi némán

Megosztás a facebookon

Nem kell pénz, se csokitojás
Ostara-t ünnepel aki pogány
áldott eső hullik rátok
termékennyé ettől váltok
neked kell dönteni
szabad-e önteni?

 

Megosztás a facebookon

Sajnálom, hogy megtettem
ily hirtelen elmentem
hátrahagytam életem
mindent, amit szerettem

Sajnálom, hogy feladtam
lélekben gyenge voltam
tűrni tovább nem tudtam
láncaimat eldobtam

Börtönömtől megszabadultam
hosszú útra indulva
félelemtől megvakultan
utolsó szavaim elhalkulnak

Sajnálom, hogy ajkam elnémult
nem lesz több sírás, sóhaj
bánatom, fájdalmam elmúlt
égbe kísértek harangszóval

Sajnálom, hogy ismertetek
s most rám emlékeztek
könnyeitek nem érdemlem
békét nem lelhetek

Sajnálom, hogy már fentről figyelek
ahogy küzdtök a napi élettel
szellemem örök, boldog, s nevetek
szárnyalva élhetek
Őseimmel lehetek

Megosztás a facebookon

Ősz van, lágy fuvallat
hordozza az elmúlást
levelek lehullanak
a földön porladnak

A feledés illata
érződik alatta
ott van hasztalan
ott lelhet nyugalmat

Gyászos tekintetek
arcukon könnytenger
érzem engem figyelnek
csillogó szemekkel

Csak állnak körben
bánatuk hull a földre
nem láthatnak többet
siratják jövőmet

Te is velük együtt sírsz majd
csak fekszem a nyírkos sírban
szemhéjam nyugalomra zárva
mosolyod lelkembe zártam

Üveges, halott szemmel is látlak
hideg szívvel, távolról csodállak
így őrzöm emléked
némán, sötétben

Megosztás a facebookon

Megvetem még egyszer ágyamat
ülök s nézem a négy falat
elköltöm utolsó vacsorámat
s lecsúszik a végső falat

Érzem a szelet a szabad ég alatt
körülöttem tölgyfák sóhajtanak
velük lélegzek, nézem a csillagokat
öreg fákhoz érek, szólítanak

Megértem mély bánatukat
csak békés életet kérnek
vihar tépi sokszor águkat
szenvedéseim lassan véget érnek

Sóhajom nyoma a hűs légben
várnak már engem fenn az égben
fekszem egy tölgyfa ölében
úgy mered a világunk fölébe

Nehéz a lélek súlya, engedem szabadjára
ruhámat átitatta a könnyek árja
Rád gondolok ismét és utoljára
jéghideg fájdalom testemet járja

Dús avarban, gyökerek ölelésében
huszonegy grammal könnyebb testem
eddig bírtam földi létezésem
lelkem így lesz melletted minden este

Megosztás a facebookon